takarék csoport

Számottevően csökkent a még nem azonosított ügyfelek aránya a Takarék Csoportnál

A Takarék Csoport nagyon sok ügyfele tett eleget átvilágítási kötelezettségének a nyáron. Ez köszönhető a bankcsoport aktív tájékoztató tevékenységének, amelyet egészen az október végi határidőig folytatnak. Aki még nem tette meg, érdemes időben lépnie, mert annak a magánszemélynek és vállalkozónak, aki nem teljesíti ügyfél-átvilágítási kötelezettségét, november elejétől korlátozzák a számlahasználatát.

Országossá fejleszti agrárszolgáltatását a Takarék Csoport

Országossá fejleszti agrárszolgáltatását a Takarék Csoport

Teljes országos hálózatára kiterjeszti önálló agrárüzletágát a Takarék Csoport. Új termékeket és új kiszolgálási modellt is bevezetnek, mellyel segíteni szeretnék a hazai agrárium növekedését és versenyképességét – jelentette be Vida József a MTB Zrt. elnök-vezérigazgatója a 79. OMÉK szakmai napján, csütörtökön.

Több mint 20 ezer CSOK-igényt fogadott már be a Takarék Csoport

Meghaladta a 20 ezret a befogadott CSOK-igénylések száma a Takarék Csoportnál 2019 első félévének végéig. A júliustól életbe lépett könnyítések és a falusi CSOK megjelenése tovább élénkítik a keresletet, ezt tapasztalják a takarék-fiókok ügyintézői.

A töredékére zsugorodik a Takarék Jelzálogbank

A Takarék Csoporton belüli átszervezések eredményeként hamarosan az eddiginél jóval kisebb Takarék Jelzálogbankot tulajdonolnak majd a tőzsdei részvényesek. A tegnapi piaczárás után közzétett első féléves gyorsjelentés már sok mindent bemutat arról, mekkora lesz a kereskedelmi bankjától megfosztott jelzálogbank. Konszolidált mérete közel a harmadára, bevételtermelő képessége kevesebb mint egytizedére csökken. A jelzálogbank első féléves nyeresége a folytatódó tevékenységből 621 millió forint volt.

Megrohamozták a babavárók a Takarékot is

Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy az érdeklődés a július 1-jétől felvehető babaváró hitel iránt a Takarék Csoportnál. Eddig hárommilliárd forint értékben folyósította az államilag támogatott hitelt a bankcsoport, és összesen mintegy 8,5 milliárd forintnyi igényt befogadott. A Tiszántúlon kiemelkedően sok az érdeklődő. A takarékok 2022 végéig mintegy hatvan milliárd forint babaváró hitel kihelyezésére számítanak.

Kikerül a Takarék Jelzálogbank tulajdonából a Takarék Kereskedelmi Bank

Közgyűlést hívott össze 2019. augusztus 27-ére a Takarék Jelzálogbank Nyrt., amelyen döntenek a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. 51 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. A tulajdonrészre vonatkozó vételi ajánlatról a MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. július 25 - én tartott közgyűlése határozott. A tranzakció fontos eleme a Takarék Csoport üzleti stratégiájának, amelynek értelmében a jelenlegi 11 takarék és a Takarék Kereskedelmi Bank beolvadásával október végéig befejeződik a Takarékbank Zrt., a Csoport új, országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bankjának létrehozása. A Takarék Jelzálogbank Nyrt. tisztán jelzálogbankként működik tovább.

Babaváró hitel, kibővített CSOK: itt tényleg minden kérdésedre választ kapsz

Nagy sikerrel elindult kedden a Portfolio országos családtámogatási roadshow-ja a Takarék Csoport szakértőinek részvételével. A babaváró hitel és a kibővített CSOK iránt érdeklődők Debrecenben, Győrben, Szegeden és Pécsett kaphatnak választ kérdéseikre a következő két hétben.

A Budapest Bank eladásáról is tárgyalt a kormány

Június 30-án lejárt a Bártfai-Mager Andrea miniszternek Orbán Viktor által adott határidő az állami kézben lévő Budapest Bank eladásáról szóló tárgyalások lefolytatására. Ennek eredményéről egyelőre annyit tudni csak, hogy a tegnapi kormányülésen szó volt a bank sorsáról.

Családi házat vennél vidéken? - Minden részlet egy helyen a falusi CSOK-ról és babaváró hitelről

Nagyon sok változást hozott a július 1-je a magyar családok és családalapítás előtt állók számára, nem biztos azonban, hogy mindenki tisztában van a CSOK, a babaváró hitel és a falusi CSOK minden apróbb részletével. Pedig sok múlhat rajta, egy vidéki családi ház esetében már pár százezer forint is több négyzetméterrel növelheti az alapterületet. Érdemes tehát minden lehetőséget megragadni és minden információt összegyűjteni, mielőtt ingatlan vásárlásba kezdünk.

Minden részlet egy helyen a kibővített CSOK-ról és a babaváró hitelről

Beindult a gépezet, a CSOK és a babaváró hitel pár napja már együttesen is felvehető. Az alap információk szerint a CSOK már meglévő gyermek után is igénybe vehető. Az is többé-kevésbé világos, hogy a babaváró hitel a szerződéskötés után 5 éven belül tervezett gyermekre igényelhető és független az ingatlancéltól. DE! Rengeteg olyan részlet van, amiről a legtöbben nem tudnak és csalódnak, amikor kiderül az igazság.

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek

Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. Már csak kevesebb mint két hét áll rendelkezésre az adategyeztetésre, miközben pár napja még mindig 2 millió számlánál nem történt meg az ügyfél-átvilágítás. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy rendszerszintű káosz közeleg: a banki válaszok és piaci forrásaink úgy vélik a bankok ugyan nagyon leterheltek a feladat miatt, de a határidőre már csak a számlák egy-két százalékánál marad el a kötelező adategyeztetés. Igaz, még így is tízezres nagyságrendről beszélünk.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!

Tavaly 648 milliárd forintos, az idei első negyedévben pedig 125 milliárd forintos nyereséget ért el a magyar hitelintézeti szektor. Megnéztük, hogy a tavalyi számok alapján melyik bank mekkorát kaszált.

Új nagybank épül Magyarországon - Merre tovább, Takarékbank?

Október 31-éig megtörténik a fennmaradt 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank beolvadása az új Takarékbankba. Addigra az új tulajdonosi struktúra is kialakul - mondta a Portfolio-nak adott interjújában az integráció központi bankja, az MTB Zrt. alelnöke, általános vezérigazgató-helyettese. Egerszegi Ádám a falusi CSOK várható kedvező hatásairól, a részjegyesek lehetőségeiről, az új Takarékbank ezen a héten elinduló internet- és mobilbankjáról, valamint a Takarék Csoport hosszabb távú üzleti terveiről is beszéltünk nekünk.

Évente tízezer család szerezheti meg az újabb 10 milliós CSOK-ot

Mintegy 150 milliárd forint értékben összesen 30 ezer család részesülhet falusi CSOK támogatásban három év alatt a Takarék Csoport elemzői szerint. Várakozásaik szerint a takarékok a falusi CSOK-támogatások mintegy harmadát fogják kiközvetíteni.

Ez verheti fel igazán az új lakások árát, hosszú távon mégis jól járunk vele

Készülnek az energiahatékonysági szabályok jelentős szigorodására a családi házat vagy társasházi lakást építők. A Takarék Index elemzése szerint, a most épülő és eladásra kínált fővárosi társasházi lakások majdnem fele várhatóan már megfelel a 2021-től életbe lépő szigorú elvárásoknak, az arány pedig a jövőre átadni tervezett lakások körében még magasabb, az ismert energetikai paraméterekkel rendelkező otthonok majdnem kétharmada használ majd megújuló energiát. A folyamat a klímaváltozás szempontjából vitathatatlanul pozitív, a kérdés viszont az, hogy mindez mennyivel dobhatja meg az új lakások már most is magas árait.

Megnyitotta kapuit az új Takarékbank

Ahogy korábban előre jelezték, hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal május 6-án megnyitott a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, a Takarékbank. A tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik hozzá - ezzel a pénzintézet aggregált mérlegfőösszege várhatóan meghaladja majd a 2300 milliárd forintot - közölte a bankcsoport.

Rekordnyereséget ért el a Takarék Jelzálogbank

Rekordméretű, a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséget ért el 2018-ban a Takarék Jelzálogbank Nyrt. A tőzsdei társaság meghatározó szereplője a magyar jelzáloghitel-piacnak, minden negyedik jelzáloglevelet a Takarék Jelzálogbank bocsátotta ki. A Takarék Csoport idén is bővülésre számít a jelzáloghitelezésben - írja a Takarék Csoport közleményében.

12 milliárdos nyereséget ért el a Takarék Csoport

Csaknem 12 milliárd forintra növelte aggregált, adózás előtti eredményét a Takarék Csoport az elmúlt évben az előzetes, nem auditált adatok szerint. Ez igen jelentős, csaknem 20 milliárd forintos javulást mutat a 2017-es évhez képest annak ellenére, hogy a takarék szektor üzleti és szervezeti átalakítása jelentős ráfordításokat vett igénybe - közölte a csoport. Idén is további növekedéssel számolnak. Emlékezetes: 2023-ra egy fenntarthatóan 30 milliárdos nyereséggel működő, 10%-os piaci részesedést elérő bank létrehozása a cél a Takarék Csoportnál.

Május 6-án indul az új Takarékbank

A Mohácsi Takarék Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., valamint a B3 TAKARÉK Szövetkezet egyesülésével 2019. május 6-án indul el a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, amely a Takarék Csoport központi bankjának vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait is átveszi. Az új Takarékbankhoz a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik majd - emlékeztetet közleményében a Takarék Csoport.

Egyre több vadász ólálkodik a Budapest Bank körül

Elsősorban a vállalati hitelezésben vállalnak túlzott kockázatot a magyar bankok, különösen a projekthitelezésre kell odafigyelni, emellett a működési kihívások is jelentősek - értettek egyet a Porfolio mai Hitelezés 2019 konferenciáján a bankvezéri és vezérhelyettesi panelbeszélgetés résztvevői. A Budapest Bank vonzó (a panel visszatérő szóhasználatával élve "vadászati") célpont több magyar nagybank számára is, a Takarék, az Erste és a KBC mellett ma a Raiffeisen is az érdeklődők közé került. Egy közönségszavazás szerint 2 éven belül hármas Takarék-MKB-Budapest Bank fúzió jöhet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.